2017. augusztus 20., vasárnap

Napi horoszkóp 2017. augusztus 20



Napi horoszkóp - 2017.08.20.


Napi horoszkóp Kos

Nagy a jövés-menés mostanában az ön otthonában: barátok, ismerősök adják egymásnak a kilincset. Ez ugyan meglehetősen fárasztó lehet, ráadásul folyton kizökkentik a dolgából. Mégis haszna is származhat mindebből, akár új munkahely, vagy egyéb pénzforrás lehetőségének képében. Rokoni kapcsolatai is egyre fontosabbá válnak. Testvére, sógora, vagy tágabb rokonsága körében találhat üzleti partnerre.

Bioglan Krill olaj

Napi horoszkóp Bika

Önbe bújt a kisördög, és olybá tűnik, egyelőre nemigen akar kibújni. Igaz, ön is eléggé ragaszkodik rigolyáihoz, szinte keresi a küzdelmes helyzeteket, az erőpróbát. Az uralkodó bolygójával szemben álló Plútó azt jelzi, hogy ez egyszer igazán emberére akad. De lehet, hogy éppen szerelmi téren. Mindenképpen kemény ellenfélre számíthat, de a kedvessége meggyőző lehet. A hódítás örömét újra megízlelheti.

Napi horoszkóp Ikrek

Uralkodó bolygója továbbra is a Neptunusszal áll szemben, ami különleges vonzerővel ruházza fel. Szinte varázsolni is képes. Ön eddig is vonzotta az embereket, most azonban szinte nyüzsögnek ön körül. Ha ön előadóművész, akkor valóságos rajongótábor alakulhat ki ön körül ma. Egy utazáson rengeteg új barátra tehet szert, és a szerencséjét is megalapozhatja. Az ön tőkéje a mosolyában rejlik.

Napi horoszkóp Rák

Kissé magányosnak érezheti magát. Eddigi kapcsolatait felszínesnek érzi. Pedig lehet, hogy ez éppen azért alakult így, mert valójában ön félt mindig is a túlságos mélységektől. Sebeket kapott, melyeket még nem dolgozott fel. Ám most a lelkében újra olyan dolgok születnek, amelyekhez nem talál partnert eddigi ismerősei között. A családi múlt kutatása hirtelen fontossá válhat önnek: jövőt múltból építene.

Aminas Vitalkost

Napi horoszkóp Oroszlán

Csatázó kedve nem lankad: de hiába is akarná másként, valahogy mindig kihozzák a sodrából. Különösen némely, nem pont vérrokon családtagjai. Szerencsére a társa megbecsüli, s támogatja is önt, csakis ezért érez úgy, hogy nem hiábavalóak a küzdelmei. Önmegvalósítási törekvései azonban rendre akadályba ütköznek. A mai napot szigorúan áldozza a hobbijának! Nem szabad mindig mindenről lemondania.

Napi horoszkóp Szűz

A Merkúr az ön jegyében jár: rengeteg a megbeszélnivalója, a telefonja szinte folyamatosan csörög, nem tudja úgy kitenni a lábát az utcára, hogy valamelyik ismerősével ne találkozzon. Bármennyire fárasztó is, igyekezzen mindenkivel aprólékos részletességgel beszélni, mert az utasításait, kéréseit, magyarázatait ma könnyen félreérthetik. Rendkívül bosszantó lenne például egy találkozóra hiába elmennie.

Napi horoszkóp Mérleg

Egy eltervezett utazás ma akadályokba ütközhet, de mindennek oka lehet. Még a rosszból is profitálhat valami jót, mert így lesz alkalma találkozni valakivel, aki jó ötleteket adhat önnek a munkájára vonatkozóan. Esetleg tanulmányokat is most érdemes elkezdenie. Világa hatalmasan kinyílhat, sok olyan dolgot megláthat, ami fölött régebben elsiklott a tekintete. Távolmaradása ráadásul sok bajtól mentheti meg.

Napi horoszkóp Skorpió

Álomvilágban él: a szerelem, vagy szeretet az otthonába költözött. Uralkodó bolygójának a Vénusszal alkotott ellentmondásos fényszöge hol a mennyekbe, hol a pokolba röpíti el önt. Akárhogy is, az érzés olyan mélységeit élheti át, ami e földi világban csak ritkán adatik meg. Felébredvén se kárhoztasson senkit: az ideák birodalmába nem lehet beköltözni. De láthatja, és ez nem kevés!

Napi horoszkóp Nyilas

Az otthonában kissé már zűrössé vált a helyzet, talán egy idősebb családtag, vagy a folyóvizek állapota miatt Változásokat forgat a fejében, de a megvalósítással még várjon egy kicsit. Szép reményei könnyen köddé foszlanak, és akkor már késő lesz visszalépni. Jól teszi, ha terveit feltárja egy régi barátnak, vagy egy idősebb rokonnak – persze nem feltétlenül annak, akivel a gondja van.

Napi horoszkóp Bak

A Hold a Vénuszt követve kedvezőtlen helyzetű, úgynevezett sötét házba lép: merengő lelke ma megsűrűsödik: mindenben az elmúlást, a romlást látja. A múló nyár is teszi, no meg a kedvesétől való kényszerű távolság is. Olvasson verseket, vagy vegyen okkult könyveket, ízlése és kedve szerint! Ha bizonytalan a társában, a szerelmében, keressen fel egy jósnőt, vagy asztrológust! Egy barátja tud is ajánlani valakit.

Napi horoszkóp Vízöntő

Valami újba szeretne kezdeni, de nem tudja abbahagyni a régit. Ha más egzisztenciára vágyik, akkor az első dolga az volna, hogy rájöjjön, hogyan is akar élni valójában. Ha világosan látja álmait, akkor a megvalósítás már sokkal könnyebb lesz. Persze a váltás nem következhet be egyik napról a másikra: lassan, fokozatosan kell változtatnia. Ma ezzel kapcsolatban lehet része egy fontos, nagy jelentőséggel bíró beszélgetésben.

Napi horoszkóp Halak

A víg, jó életnek is lehetnek hátulütői. Ön ezt most növekvő zsírpárnák formájában tapasztalhatja meg. Szerencsére egy jupiteri tranzit a mozgásformák változatosságát is elhozhatja életébe. Ne hagyja ki a kínálkozó lehetőségeket! Ha most erőt vesz eredendő lustaságán, és tényleg komolyan sportolni kezd, akkor van esélye arra, hogy akár néhány hónap alatt csökkentse a körméreteit. De még ma el kell kezdenie!

0 comentarii:

Megjegyzés küldése

Statistici T5