2016. november 15., kedd

Napi horoszkóp


Napi horoszkóp - 2016.11.16.


Napi horoszkóp Kos

Ha nem felel meg a jelenleg helyzet önnek, akkor itt az ideje a változtatásnak. Végre elegendő energiával rendelkezik ahhoz, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Ne habozzon, mert akkor elszalasztja ez a remek alkalmat, és meglehet, hogy sokat kell majd várnia a következőre. Tudja jól, hogy ön sem tökéletes, ezért ne támasszon túl magas igényeket a partnerével szemben. Szálljon kicsit magába, és rá fog jönni, hogy teljesen felesleges kicsinyes dolgok miatt veszekedniük. Sikerült egymásra hangolódniuk a kollégáival így ennek köszönhetően remek ütemben fog haladni a közös munka. Ne engedjen a kísértésnek, ez számos későbbi probléma forrása lehet. Ezért jobban jár, ha óvatos marad ebben a periódusban.

Napi horoszkóp Bika

Az ön közvetlen környezetében élő emberek jó véleménnyel vannak önről, mivel korábban komoly erőfeszítéseket tett, hogy igaz barátjuk legyen. Néhány új ismeretségre is szert tesz a régebbi kapcsolatainak köszönhetően, ami jól fog majd jönni a munkája terén és a magánéletében is. Kapcsolja ki a mobilját és élvezze a zavartalan intimitás pillanatait a párjával. Higgye el most pont erre van szüksége! Fontolja meg alaposan, hogy érdemes-e energiát fektetnie egy relatíve bizonytalan kimenetelű dologba, még akkor is, ha az adott feladattal járó bónusz rendkívül csábító. Veszélyben van az egészsége; ne tegye ki magát további káros hatásoknak.

Napi horoszkóp Ikrek

Ne féljen kísérletezni kicsit a színekkel, ha a ruha vásárlásra kerül sor. Vegyen magának olyasmit, amitől sokkal jobbá válik a hangulata. Ha van hozzá kedve, akkor fesse ki a szobáját is egy izgalmas új színnel. Mutassa meg a személyisége rejtett oldalát is másoknak, és biztos lehet benne, hogy a környezetében lévők sokkal jobban fognak vonzódni önhöz az egyediségének köszönhetően. Általában megéri kivárni a kedvező pillanatot és nem egyből belevágni egy új kapcsolatba olyan esetben, ha nem teljesen biztos a dolgában. Legyen türelmes és ne siessen túlságosan a munkája befejezésével, mert a kapkodásból csak baja lehet. Ha egy állásinterjú vagy fontos találkozó vár önre, hagyjon elég időt arra, hogy kellőképpen felkészülhessen rá. Ne becsülje alá a dolgok jelentőségét.

Napi horoszkóp Rák

Az idegesség nem fog javítani a hangulatán, ráadásul még meg is bánthat valakit miatta. Próbáljon meg lazítani és ne legyen dühös olyan emberekre, aki egyáltalán nem tehetnek arról, hogy most éppen rossz passzban van. Legyen türelmes hallgatóközönség. Egy közeli ismerőse lehet, hogy problémákkal küzd, és az ön segítségére van szüksége. Kiválóan teljesít a munkahelyén, ezért páran irigyek önre. Ennek ellenére erősnek kell maradnia, és nem szabad hagynia, hogy másik felidegesítsék.
Becsülje meg a testét, nem teljesíthet mindig az erején felül.

Napi horoszkóp Oroszlán

Lehetséges, hogy bizonyos szinten változni fog az értékrendszere, mivel olyan élethelyzetbe kerül, amely komoly dilemmát okoz az ön számára. Nehéz döntés elé néz majd, és mindkét választás mellett egyaránt lesznek érvek és ellenérvek is. A csillagok állása szerint dönthet úgy is, akár, hogy vállalja a kockázatot, de kitarthat az eredeti elképzelése mellett is, mivel abból sem lesz problémája a későbbiek során. Tartson egy kis szünetet és szánjon némi időt saját magára is, így rendezheti a gondolatait és eldöntheti, hogy mi az amit igazán el szeretne érni. A padlóra fog kerülni egy váratlan helyzet miatt, de ebből is jól fog kijönni, mivel sokkal erősebb lesz tőle, mint azt korábban gondolta volna. Kapcsolódjon ki és pihenjen sokat. Olvasson egy könyvet vagy nézzen meg egy mozifilmet.

Napi horoszkóp Szűz

Érezni fogja a változás szelét a levegőben. A csillagok végre a megfelelő pozíciót veszik fel, ami rendkívül pozitív hatás fejt ki önre. Olyan többlet energiával fog rendelkezni, aminek révén magára vonhatja a környezetében élők figyelmét. Nagyon könnyen fog tudni új kapcsolatokat kialakítani a másik nem képviselőivel. Családi problémái adódhatnak. Ne legyen közömbös és segítsen azoknak, akiknek szükségük van rá. Amikor ön lesz hasonló helyzetben, biztos lehet benne, hogy számíthat majd a támogatásukra. Töltsön egy kis időt a természetben, hiszen ez sokkal jobb elfoglaltság, mintha a TV előtt ülne vagy számítógépezéssel töltené el az értékes szabadidejét. Ha túlhajtja magát és egy ideje stressz gyötri, azt az egészsége sínyli meg. Gyakrabban kellene lazítania.

Napi horoszkóp Mérleg

Minden kezdet nehéz, ezért a bonyolultabb élethelyzetek miatt soha nem szabad kétségbe esnie. Még ha fogcsikorgatva is, de tovább kell haladnia a kitűzött céljai felé, amit könnyebbé tehet azzal, hogy előre tekint, hiszen idővel úgyis minden lecsendesedik majd ön körül. Szükség esetén forduljon bizalommal tanácsért a munkatársaihoz, vagy a barátaihoz. Egy a lényeg: ne adja fel! Tartalékolja az energiáit és próbáljon meg nem idegeskedni. Dolgozzon megfelelő ütemben és tartsa ezt a tempót a nap végéig. így egyenletesen tudja beosztani az energiáit. Ne stresszeljen az este folyamán. Hagyja, hogy elillanjanak a kétségei legalább erre a kis időre. Fennáll a veszélye, hogy ön figyelmetlenség miatt kisebb sérüléseket szenvedhet. Legyen óvatos.

Napi horoszkóp Skorpió

Néha nem lehet elkerülni a kisebb "kegyes" hazugságokat. Ha egy jó ügy érdekében él velük, és sikerül általuk igazolnia a cselekedeteit akkor nincs is ezzel semmi baj. Arra viszont vigyázzon, hogy minden ilyenen esetben "vékony jégen" jár. Nyilván nem szeretné az egész napját a munkahelyén tölteni, de ezúttal fel kell áldoznia a szabadideje egy részét, mert csak így kerülheti el a jövőbeli problémákat. Egy jó kis masszázsra lenne most igazán szüksége, hiszen így tökéletesen ellazulhatna. Természetesen a partnerének is jót tenne, és így mindketten tökéletesen feltöltődhetnének. Az egészség a legfontosabb dolog az életben; vegye komolyan az olyan kisebb testi tüneteket is, mint a megfázás.

Napi horoszkóp Nyilas

Használja ki a képességeit 100%-ban. Ne fecsérelje az idejét felesleges dolgokra, fordítsa minden energiáját arra, ami igazán fontos. A csillagok állása szerint hamarosan nagyszerű eseményeknek néz majd elébe. Nagyon érzékeny lesz ebben a periódusban, ami miatt kissé sérülékennyé is válik, másrészt viszont sokkal intenzívebben élheti meg az intimitás pillanatait a partnerével. Hozza ki a legtöbbet ebből az időszakból. Rá fog jönni, hogy már elkésett a projekt befejezésével. Szerencsére nem lesz belőle nagyobb baj és így legalább legközelebb jobban beosztja majd az idejét. Próbáljon ki valami újat, egzotikusat, rendhagyót. Észre fogja venni, hogy előbb-utóbb a figyelem középpontjába kerül majd.

Napi horoszkóp Bak

Szenteljen kellő figyelmet a környezetében lévő embereknek, Ne legyen önző, és ne helyezze mindig önmagát mások elébe, hiszen, ha folyamatosan így tesz, akkor idővel eltűnnek ön körül a barátok. Néha az a legjobb, ha az ember félre áll és beismeri, hogy hibát követett el. A párja kellemetlen, tolakodó kérdésekkel zaklatja ön, amelyek hátterében nagy valószínűséggel a féltékenység áll. Mielőtt neki rontana, gondolkozzon el egy kicsit, hogy nem lehetséges, hogy önben van a hiba? Persze, lehet, hogy a probléma igazi oka a partnere bizonytalansága. Menjen el nyaralni. Ezáltal elfeledheti az összes gondját és teljes erőbedobással csakis az utazásra koncentrálhat.

Napi horoszkóp Vízöntő

A csillagok állása rendkívül kedvező, így még akár előléptetés is várhat önre. Sörözés helyett sportoljon egyet a barátaival. Meg fogja látni, hogy remek móka lesz. Fantasztikus hangulata van. Viszont tartsa észben, hogyha bókokat kap, akkor illik azokat viszonozni is.

Napi horoszkóp Halak

Nagyon könnyen tudja majd kezelni a stresszt ebben az időszakban, és mivel teljesen kiegyensúlyozott semmi sem tudja felzaklatni. Használja ki minél jobban ezt a harmonikus periódust és fektesse a többlet energiáit olyan feladatok elvégzésébe, amiket korábban mellőzött. Nem csoda, hogy képtelen most odafigyelni az körül zajló eseményekre, hiszen szerelmes. Ennek ellenére jobban jár, ha nyitott szemmel járja a világot, mielőtt még mások a háta mögött gúnyt kezdenek el űzni önből. Mostanában rossz hangulatban van, aminek oka a túlzott kimerültség. A test és a lélek szorosan összefüggnek, ezt sose felejtse el.

evileveshop.com

0 comentarii:

Megjegyzés küldése

Statistici T5